2013. november 24., vasárnap

A.O. Esther: Összetört glóriák 3. – Az életfa





Tartalom:
Sophiel, Ariel és Uriel a boszorkányok foglyaként a Szent Kőris törzsén keresztül a Pokolba kerül. Nastrodba viszik őket, Arshamon elé, aki arra készül, hogy testvéreivel megszállja az Égi Angyalok testét. Ám az angyalok nem maradnak magukra a bajban, mivel Elijah és Gabriel közösen indul társaik kiszabadítására. Nastros Vértava azonban hátborzongató veszélyt rejt, akárcsak Niflheim és Muspelheim sötét birodalma, ahol pokoli lények tanyáznak.

Kritika:
Nagyon vártam már ezt a könyvet. Nem csak azért, mert imádom a történetet, és a karaktereket, hanem azért mert tudtam, a Pokolban fog játszódni. Mindig is foglalkoztatott ez a kérdés. Senki nem jött még vissza onnan (hála az égnek!) így senki sem tudja, milyen. Ezer elképzelés, és minden imádom. Ahogy Esther-ét is.

A több szálon futott a cselekvés, és ez nagyon jó ötlet volt. Sokszor zavaró tud lenni, de ebben a könyvben, ezzel a tálalással, ilyen szépen és igényesen egy rossz szavam nem lehet.

Sophielt még mindig nem szeretem. Nem tud meggyőzni a csaj. Össze-vissza beszél. Egyszer azt hangoztatja, hogy mennyire egyetért Elijah-val, a másik pillanatban viszont teljesen máshogy cselekszik. Ez nem írói hiba, nem Esther csapong, és nem tudja eldönteni, hogy mit akar. Egyszerűen a karakter ilyen (bocsánat) üresfejű.

Elijah jó karakter, szeretem is őt, de sokszor úgy éreztem, hogy kezd eltűnni az „elijahság” belőle. Sophiel mellett teljesen elpuhult. Nem a megbánással van problémám, vagy azzal, hogy vágyik vissza a Mennybe. Csak nem kellene az addigi elveit, (amik tényleg jogosak) eldobnia egy butuska angyallány miatt.

Bár sohasem szoktam elolvasni a tartalmat, most nem bírtam ki, és nagyon kiakadtam, amikor azt láttam, hogy Arshamon majd beleszeret Sophielbe. Úgy voltam vele, hogy KOMOLYAN? Mi a halált eszik mindenki ezen a hülye, nyafogós Sophiel-en? De amikor a könyvet olvastam, nem éreztem így. Nem zavart, nem volt sok, végül is jó ötlet volt.

Diril érdekes karakter, és sokszor nem is tudtam eldönteni, hogy most sajnálom-e vagy sem. Sajnálom, mert tényleg szerelmes volt Arshamonba, de közben nem tudom elfelejteni, hogy miket tett. Méltó büntetés. Mindenkivel lefeküdt, szétzúzott kapcsolatokat, és meggyilkolta a szeretőit. Ezek után jobb büntetést nem is kaphatott volna, mint egy vonzatlan szerelmet.

Annyira jók a visszaemlékezések. Nem is tudom szavakba foglalni. Ezt át kell élni, és mindenki érteni fogja, hogy mire gondolok.

Bardot eddig is nagyon kedveltem, de igazán itt szeretheti meg az ember legjobban. Az egész Pokol nagyon nyomasztó, a szereplők idegesek, és egyre reményvesztettebbek. És ekkor jön Bardo a zseniális humorával, és megnevetteti az olvasót. Imádom.

Arshamon nagyon démoni lett, ami tetszik, mert a démonokat nehéz megalkotni. Általánosságban vagy túl zordak, állatiasak lesznek, vagy csapnivalóan béna démonok. Itt viszont teljesen rendben vannak. Elégedett vagyok.

Hél nagyon jó karakter. Skandináv mitológiai alany, de Esther érzésekkel töltötte meg, új színt adott a karakterek.

Flammeust nagyon csípem. Bohókás kovács, aki nagyon körmönfont, de nem olyan elvetemült, mint a démonnagyurak. Nagyon szimpatikus karakter.

Várom már, hogy megismerjük a sokat emlegetett Michaelt, és reménységre ad okot, hogy van még Arshamonnál is rosszabb démon. Nem tudom hogy fogják hívni (Lucufer, Sátán) de én már nagyon várom. Ő a legnehezebben megformálható karakter, és én nagyon kíváncsi lennék, Esther mit kezd vele.

És még valami. Annyira szépek a borítók, hogy szinte megszólalnak. De nem csak a külső, hanem a belső (a szó legnemesebb értelmében) is igényes.

Kedvenc: Bardo, Elijah, Diril, Hél, Arshamon, Moro

Értékelés: 5/5 (Mi más lehetne? Zseniális a Pokol)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése