2013. augusztus 21., szerda

A.O. Esther: Összetört glóriák 2. – Hívogat a fény




Tartalom:
Sophiel az első küldetése után megbetegszik, ugyanis a Mágus nővérei, három ősi boszorkány zsarolással elveszik angyalláncát, ami nélkül a teste lassan fénnyé válik. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, miközben Elijah és Gabriel is a lányt keresik. A kalandok a normannok földjére vezetnek, miközben Mágus gyermektestbe bújva nővéreivel beveszi a Nouri-szurdokot. Szenvedélyes szerelem, véres összecsapások, fekete mágia, hit és hitetlenség csap össze.

Kritika:

A borító valami eszméletlen gyönyörű. Amikor megláttam, már akkor tudtam, hogy ez egy fantasztikus folytatás lesz. Nem tévedtem.

Sophielt itt már sokkal jobban kedveltem, bár a prédikációi többször is kikészítettek. Na meg az, hogy néha annyira belezúgott Gabrielbe, hogy szinte elfelejtette Elijaht.

Elijaht még mindig imádom. Ő képviseli azt az oldalt, amely hisz Istenben, de megveti a csőlátású vallásosságot. Az élet nem fekete-fehér, hiába hangzik olyan jól. A dolgok sokkal bonyolultabbak, mint azt a Mennyben „heverésző, és okoskodó” angyalok gondolják.

A szerelmi háromszög nem erőltetett, de én egyértelműen Elijah párti vagyok. És azt, hogy Sophiel a Sötét Angyalt szereti, Gabriel is tudja. Ettől függetlenül aranyos a vonzódása. Szerintem felesleges volt, amit Raphael kért, hiszen Sophiel Elijaht szereti még akkor is, ha helyes férfinak találja Gabrielt.

Mindhárom boszorkány nagyon jó karakter. Az, ahogy kijátszották a falusiakat, megmutatja a férfiak gyengeségét. Amint meglátnak egy csinos nőt, főleg hogy még azok fel is ajánlják magukat, azonnal elvesztik az eszüket, és a korábban megígért hűségüket. Nem sajnáltam őket. Már akkor borítékolható volt a sorsuk, mikor a boszorkányok megjelentek. Egyedül a tanárokat sajnálom, akiket a Mágus intézett el. Ők nem érdemelték meg a halált. A boszorkányok közül amúgy Rahsan volt a kedvencem, mert benne volt még némi kedvesség, ha más felé nem is, az öccse felé legalább igen.

A skandináv szál nagyon tetszett. Adott egy kis pikantériát a világfelépítésnek, és valóban be lehet helyettesíteni a Sötét Angyalokat, ha a fegyvereiket nézzük. Nagyon jó húzás volt ezt beletenni a könyvbe.

Sharanfer története 10/10. Egyszerűen zseniális. Imádtam a visszaemlékezéseket. Az egész történet szomorú, és lebilincselő egyben. Tényleg, tökéletes. Zahrát nagyon szerettem, sajnáltam is, hogy a gyerekei mind gonoszak lettek.

Ki kell emelnek a 28. fejezetet. Az első szótól az utolsóig a rabja voltak. Elijah nagyon kemény szankciókat adott Sophielnek, egy kicsit meg is lepődtem, de Elijah már csak ilyen. Legalább nem hazudtolja meg magát, és nem alkuszik meg csak azért, mert Sophiel máshogy gondolkodik. Szilárdan ragaszkodik az elképzeléseihez. Miközben ő is tudja, hogy sokat hibázott. Több női szívet is összetört, és sosem volt a hűség  mintaképe. Mégis ez valahogy mind megbocsátható neki, mert őszintén hű és igaz akar maradni Sophielhez. A csavar a fejezet végén pedig teljesen lesokkolja az olvasót. Ez a fejezet az, amely felteszi a koronát a történetre.

Gabriel „Szerelmeskedjen veled a vörös üsző” mondatán percekig nevettem. Annyira őszinte, de egyben vicces is volt ezt egy arkangyal szájából hallani. J

Egy dolgot nem értettem. Mikor Sophiel felmegy a manókhoz, rögtön Mitsuko házába megy. De hogyan lehetséges ez, ha nem is abban az erdőben jár? Mindenhol ugyanolyan házak vannak? Lehet, hogy csak én értettem félre valamit, de ez a rész nagyon nem világos.

Összességében tehát ez egy olyan kötet volt, amiből hiányoztak az előbbinél általam észlelt negatívumok. A nyelvezettel semmi bajom nem volt, a stílus magával ragadott, akár csak a történet. Mindenkinek ajánlani tudom, mert szemlátomást felpörögtek az események, és egy olyan izgalmas folytatást vázol fel, hogy az ember nem is bírja már ki a következő kötet megjelenéséig. Még jó, hogy már megjelent… J

Kedvenc karakter: Elijah, Zahra, Rahsan

Könyv értékelése: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése