2013. január 1., kedd

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve




Tartalom:
Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra. A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.

Kritika:

Annyi rossz kritikát olvastam erről a könyvről, pedig csodálatos volt. Képes volt magával ragadni, és egyetlen hibát sem találtam.

Az, hogy Diana történész, és az ideje nagy részét egy könyvtárban tölti, számomra felemelő érzés volt, mivel a történelmet és a könyveket is nagyon imádom.

És megint bajom támadt az amerikai nevekkel. Az Emily lány név, úgyhogy nagyon sokáig az hittem, fiúkat is hívnak Emilynek (mivelhogy már az elején kiderült, hogy ez a bizonyos Emily nőkkel randizik). Beletelt pár száz oldalba, mire rájöttem, hogy leszbikus.

Matthewt a legtöbb kritikában leszólták, de én imádtam. Eleinte azt hittem brit (ez már alapból + pontot ér), aztán kiderült, hogy francia (ami levonta a +-t), de a vámpírok örök eleganciája végül mégis a jó oldalra billentette a mércét. Bár be kell vallanom, az elején, mikor hűvös, rejtélyes, és kiismerhetetlen volt, jobban tetszett, mint a végén.

A démonok meghatározása annyira nem nyerte el a tetszésemet, de legalább az írónő tudott valami újat teremteni.

Imádtam a boszorkányházat, ami folyton változott, és a két kelekótya nagynénit is. Matthew francia birtoka pedig csodás volt. A lovas jeleneteket külön imádtam. Bár nem tudok lovagolni, miután olvastam a könyvet, legszívesebben azonnal lóra pattantam volna.

A Vámpírnaplóknál felemlegették, hogy mennyit boroznak a szereplők. Hát, itt sokkal többet isznak, még sem rúgnak be úgy, ahogy az emberek tennék.

Érdekes volt a boszorkányközösség, a történelmi vonal pedig külön elnyerte a tetszésemet. Szeretem az olyan történeteket, ahol lerántják a leplet a befolyásos személyekről. A Tanács csak olyanokból állt, akik az emberi világban hatalmas emberek. Közben pedig szemét gyilkos az összes.

Yasbau-t először nem kedveltem, de végül belopta magát a szívembe. Egy igazi vámpírdáma, a neve pedig nagyon szép, és elég ritka.

A mellékszereplők is szerethetőek voltak, a végén már kész tömegnyomor alakult ki a házban.

Nagyon várom a folytatást, hiszen úgy lett vége a kötetnek, hogy visszautaznak a múltba. A sorozatokban is imádom a visszatekintést, így biztosra veszem, hogy a következő részt is imádni fogom.

Öt pontot csak egy olyan könyvre tudok adni, ami beszippantott a világába, ami képes volt egy külön közeget teremteni. Számomra ez a könyv képes volt rá.

Kedvenc karakter: a Ház, Hamish, Matthew, Sarah

Könyv értékelése: 5/5

6 megjegyzés:

  1. szerintem is jó kis konyv remélem mihamarabb lesz folytatás

    VálaszTörlés
  2. Meg tudná nekem valaki mondani,hogy van e már folytatása a könyvnek?köszönöm

    VálaszTörlés
  3. Végre valakik akinek szintén tetszett a könyv! Sajnos eddig mindenhol negatív kritikát találtam róla. Én is imádtam az egész történetet, és a második része is totál elképesztő! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, engem is meglepett, hogy olyan sok negatívumot olvastam róla. A másodikat még nem sikerült felfalnom, de már várja a végzetét a könyvespolcon. :)

      Törlés