2013. január 2., szerda

Claudia Gray: Evernight 3. – Homokóra




Tartalom:
Miután megmenekültek az Evernight Akadémiáról, a bentlakásos vámpíriskolából, ahol megismerkedtek, Bianca és Lucas a Fekete Keresztnél talál menedéket. Biancának titkolnia kell különös örökségét, máskülönben az életét kockáztatná a fanatikus vámpírvadászok között. De hamarosan értelmetlenné válik a titkolózás, és újból menekülni kényszerülnek, de ezúttal nem csak a Fekete kereszt üldözi őket, hanem az Evernight vezetősége is. Nem számít, milyen messzire szöknek, Bianca nem futhat el a végzete elől. Vajon a szerelem erősebb a végzetnél is?

Kritika:

Én nagyon élveztem a  bujkálást a Fekete Keresztben. A metróalagútban alvás, a katonai kiképzés, és az egész tábor nagyon valósnak tűnt számomra. Persze a szervezet nem a legjobb vámpírvadász brigád, de ettől most eltekintettem.

Bár a vámpírok simán leigázták a vadászokat a rajtaütésnél, még Biancának is sikerült tökösen viselkednie. A lány végre valahára már kezd felnőni.

Balthazart ebben a részben lehet igazán megszeretni. Imádtam, mikor Lucas „megkínozta”. A két fiú közötti feszültség mulattató, és aranyos volt.

Miután kijutottak az Evernightról azt hittem nem látom viszont Vic-ket, de szerencsére ez nem így lett.  Ranulfnak pedig igazán jót tett a bolondos ember, végre már nem tűnik annyira középkorinak.
Charity egy szemét, pszichopata, alantas liba, akit nyugodt szívvel vennék a legjobb gonoszok listára – bár csak a lista alján kapna helyet.

És eljött a pillanat, mikor elkezdtem félteni Biancát. Emlékszem, mennyire utáltam az elején, és most azon imádkoztam, hogy nehogy meghaljon. Egyszerűen nem bírtam túltenni magam azon, ami vele történt. *SPOILER* Három fejezeten keresztül csak azt tudtam hajtogatni, hogy „Nem akarom, hogy lidérc legyen! Nem akarom, hogy lidérc legyen!”. *SPOILER VÉGE*

És mikor már azt hittem, hogy ennél jobban nem lephetnek meg, még Lucas életét is félthettem. Imádtam ez a rész, talán egyedül az nem tetszett, mikor emberi életet próbáltak élni (gondolok itt a „béna falatozóban vagyok pincérnő” jelenetekre, és a „vámpír vagyok, de azért elmegyek az emberdokihoz” jelenetre). De ezekkel sem törődtem túlzottan, annyira együtt tudtam élni a karakterekkel.

Meglepő pont következik, én is alig hiszem el, de tényleg borzasztóan izgultam értük. És ha egy könyv erre rá tud venni, akkor az csak jó lehet.

Kedvenc karakter: Vic, Ranulf

Könyv értékelése: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése