2012. december 25., kedd

Ellen Schreiber: Vámpírcsókok 1- A kezdet





Tartalom:
A tizenhatéves Raven belevaló gótikus csaj, aki megszállottan rajong a vámpírokért. Apró szülővárosát Uncsifalvának csúfolja, ahol számkivetett különcként él a jóravaló, ám minden fantáziát nélkülöző tisztes polgárok közt. De már nem sokáig. A lenyűgöző és állítólag kísértetjárta régi udvarház már évek óta lakatlanul és bedeszkázva áll a Benson-domb tetején. Egészen addig, amíg titokzatos és különös új lakói be nem költöznek. Vajon kik ezek a hátborzongató idegenek, különösen a jóképű, sötét és zárkózott Alexander Sterling? Vagy talán inkább micsodák? Lehetséges volna, hogy a városi pletyka ezúttal a döbbenetes igazat szólja? Valóban vámpírok? Raven, aki titokban vámpírcsókra vágyik, kockára téve saját halandóságát és Alexander szerető bizalmát, minden áron tudni akarja az igazságot. Ellen Schreiber hajmeresztően izgalmas románca két magányos lélek történetét meséli el, akik egy olyan városban ismerkednek meg, és szeretnek egymásba, ahol a szürke hétköznapiság uralkodik. Az események azonban döbbenetes meglepetéssel zárulnak.


Kritika:

Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, így nem kellett attól félnem, csalódni fogok. Bár meg kell mondjam, meglepetésben sem volt részem.

Raven alapból fura, és az se normális szerintem, hogy a gyerekbe már kiskorától fogva tápláljuk a horrofilmeket, és a vámpírokat. Mindennek meg van a maga ideje. Néha jót nevettem rajta, de az olvastam már nála sokkal kidolgozottabb főhősnőkről is.

Trevol a tucat „bunkó iskolasztár fiú vagyok” egyike, nem túl eredeti karakter.

A vámpírok háza azonban tetszett, jó hangulata volt, a komornyik pedig külön hatalmas figura. Tetszettek a földdel teli ládák, a vacsorák, melyekre Alexander meghívta Ravent, és a gyönyörű berendezés.

Alexander kicsit olyan volt nekem, mint egy béna Edward. Kesereg a múltján, nem mer lépni, és még egy erős kisugárzással sem rendelkezik. Főképp az fogott meg benne, hogy vámpír, és ezért előkelően viselkedik. Ha ember lenne nem hiszem, hogy különösen megfogna.

Hópehely bál… Nekem folyamatosan olyan érzésem volt, mintha a Vámpírnaplók könyvsorozat Hóbáljáról beszéltek volna. A koncepció teljesen megegyezett.

Amiért a könyv mégse kap olyan rossz pontot, az a jópofa szóvicceknek köszönhető. Imádom a vámpíros szóvicceket (oké, mindenféle szóviccet szeretek). Feldobták a könyvet, és nem idegesítettem fel magam a kiszámíthatóságon.

Bár a Könyvmolyképzőnél kevés szerkesztési hiba szokott lenni, két oldal fel volt cserélve a könyvben, így egy párszor el kellett olvasnom a jelenetet, hogy rájöjjek, mi is történt a Hópehely bál közben.

Bár a könyv messze alulmarad a többi Vöröspöttyöstől, amiket olvastam, mégis várom a folyatást. Kellemes limonádé.


Kedvenc karakter: „Rémember”

Könyv értékelése: 3,5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése