2012. március 25., vasárnap

Richelle Mead: Vámpírakadémia (VII): Vérvonalak



Tartalom:
A nagy sikerű Vámpírakadémia könyvsorozat egyik mellékszereplője, Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú - mellékesen vámpír - kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete. Az új sorozat meglepő fordulatokkal teli első részében sok eltemetett titok kerül a felszínre, és az új szereplők mellett olyan régi ismerősöket is üdvözölhetünk, mint Adrian Ivaskov, a lélekmágus szépfiú, vagy Abe Mazur, a tetteivel a törvényesség határán táncoló kalandor. Ahol pedig ők jelen vannak, ott a baj sem járhat messze.

Kritika:

Vártam is, meg nem is a spin-off sorozatot. Vártam, meg imádtam az egész Vámpírakadémia világát, de Sydneytől valahogy mindig megtartottam a tíz lépés távolságot.

Sydneyt az elején inkább csak elviseltem, nem lopta be magát különösen a szívembe. Mikor viszont egyre jobban kiéleződött az, hogy mekkora egy barom az apja, kezdtem megsajnálni. Jót tett neki az iskola közeg és Jill is. Persze sokszor kiakasztott az alkimistasága (félek a mágiától, nem jöhet össze egy mora senkivel, csak egy másik morával).

Jill folyamatosan aranyos volt, és a naivitását nem lehetett felróni neki, nem idegesített egyáltalán, hogy sokszor olyan dolgokat tesz, amiket egyértelműen nem kellene.

Adrian folyamatosan változik, de mégse veszti el a humorát, és a lazaságát. Őt is folyamatosan szerettem meg, de ebben a kötetben az egyik kedvencemmé vált.

A rejtélyek borzasztóan tetszettek, a vámpírvadászos dolognál sejtettem, hogy a Clarence nem beszél félre, de azon meglepődtem, hogy ki is volt a bűnös. Sokszor gyanakodtam rá, de végül mindig sikerült elaltatnia a gyanúmat az írónőnek. A tetoválós kérdésben, pedig lövésem se volt semmiről, jobban élveztem vámpírvadászos szálnál.

Az elején Jillnek és Adriannak szurkoltam szerelmi téren, de a végére már teljesen Sydney és Adrian párti lettem.

Van egy-két dolog, amire nem kaptunk választ, ezért mindenféleképpen várom a folytatást, nagyon jó hangulata volt a könyvnek, szinte éreztem a bőrömön a napsugarakat, és az egész iskolába járós szituáció jól volt ábrázolva.

Kedvenc karakter: Abe Mazur, Adrian

Könyv értékelése: 4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése