2011. szeptember 30., péntek

Pierre Lemaitre: Téboly


Tartalom:
Sophie csinos, szép, fiatal és mindene megvan: szerető férj, remek állás, tágas lakás egy párizsi luxusbérházban. Ám egyre több nyugtalanító dolog történik vele: elhagyja a holmiját, melyek aztán a leglehetetlenebb helyekről kerülnek elő, mindent elfelejt és összezavar, úgy érzi, kezd megőrülni. A baljós események sűrűsödnek körülötte, az élete darabjaira hullik. Van-e valami köze az anyósa és a balesetben nyomorékká vált férje halálához? És ő követte el azokat a gyilkosságokat, amelyeknél minden ellene vall, de különös módon semmilyen emlékképe nincs róluk? Kétségbeesetten menekül városról városra a ránehezedő árnyak és a rendőrség elől, és egy új házasság révén akar új személyazonosságot szerezni magának. De valójában jó megoldást választott? Mit tud voltaképpen arról a férfiról, akivel összeköti az életét?

Kritika:

Általánosságban nem szoktam thriller-eket olvasni, de imádom a fondorlatos, meglepő fordulatokban gazdag történeteket, így belevágtam ebbe a könyvbe, melyet az egyik barátnőm adott kölcsön.

A könyv három részre van osztva, én is így jellemezném.

Sophie: Az első negyed róla szól, hamar elkönyvelheti magában az ember, hogy egy bolond nő, és nincs mit tenni vele. Mérges voltam, amiért a kisfiút kinyírta, utána pedig csak sodródtam az eseményekkel, igazából kezdtem is unni, hogy folyton az meneküléséről, és a tébolyairól kell olvasnom.

Frantz: Először nem értettem, hogy ki a halál ez a pasa, hogyan kerül most ő a történetbe, aztán padlót fogtam, mikor kiderült, hogy igen is szerves része a történetnek. Egy igazi megszállott, nem találtam felmentést a bűneire, egyszerűen nem tudtam megérteni. Nem értettem, mit miért tesz.

Frantz és Sophie: Az elején ugye olvashatjuk, miképp is bánik a lánnyal, hogy hogyan ügyködik, majd mikor Sophie öntudatára ébred, minden felgyorsul. Van ám gógyija a csajnak, nagyon szépen leszervez mindent. Drukkoltam neki veszettül, nagyon élveztem, hogy végre történik valami.

Sophie és Frantz: Elhitettek veled egy történetet, az utolsó oldalon pedig közlik, hogy jah, amúgy ez nem pontosan így van. Eszméletlen jó volt ez az utolsó negyed, mindenki megkapta a büntetését, vagy épp a jutalmát. Olyan könnyedén behúztak a csőbe, hogy mikor lehullott a lepel, én csak lestem.

Összességében ha az első száz oldalt lecsökkentenénk a felére, a többit pedig meghagynánk, akkor ötből öt pontot adnék rá, de így csak négyest érdemel. Lehet, hogy a vége felé izgalmassá válik, de attól a könyv eleje még létezik. Ráadásul azért jobban belegondolva, kicsit lelkileg is megterhelő ilyesmiket olvasni, úgyhogy elkönyveltem a „most egyszer elolvastam, meg majd pár év múlva ismét elolvasom” kategóriába. Egy laza thriller, nekem pont elég, én ennél hátborzongatóbbat nem is biztos, hogy el bírnék viselni.

Kedvenc karakter: Sophie (mikor már normális), Patrick Auverney (Sophie apja)

Könyv értékelése: 4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése