2011. augusztus 19., péntek

Astrid Lindgren: Oroszlánszívű Testvérek


Tartalom:
Ugyan, van-e olyan gyerek, aki csak egyszer is el ne merengett volna az Élet és a Halál felnőttekhez méltó, nagy kérdésein. Bánatos estéken vagy betegség idején gyerekésszel is sokan gondolnak arra, vajon milyen is lehet az elmúlás pillanata. Astrid Lindgren, az ifjúsági irodalom immár klasszikussá nőtt alakja azonban nem a szomorú elmúlásról ír. Különös hangulatú, megdöbbentően szép meseregényében az álmodozások és képzelgések világát rajzolja elénk. Az életnek sosincs vége, álomvilágok és megálmodott történetek olykor megható, olykor pedig nagyon is izgalmas, kalandos jelenetei rajzanak elénk, és e kalandok, történetek mindig újra meg újra álmodhatók, felidézve a bátorság, a szeretet és a becsület nagy próbatételeit.

Kritika:

Öcsém kapta kölcsön a barátjának apjától, mondván, mikor ő tíz éves volt ez a könyv volt a kedvence. Testvérem annyit áradozott a könyvről, hogy úgy döntöttem én is belevágok.

Már a könyv eleje is szívfacsaró, a szegény család, ahol a legkisebb fiú haldoklik, és a bátyja képes az életét áldozni érte. Minden valós, minden teljesen reális. Nekem kicsit a Pál utcai fiúk Nemecsek Ernő haldoklását idézte az első két fejezet.
Nangija egy igazi mesekönyv, rosszal és jóval. Az összes mese beilleszthető Nangijába, az egész egy elvarázsolt hely, ami csodásnak tűnik, de ugyanúgy jelen van a gonosz.
A Cseresznyevölgy minden megismert lakója szerethető, mindenki a szabadságért harcol. Zsófia egy igazi anyáskodó asszony, a szépséges galambjaival, Hubert pedig kiismerhetetlen, de még is ezért olyan érdekes.
Az egész áruló dolog borzasztóan érdekes volt, teljesen átvágtak. Annyira hihetőek voltak az érvek, hogy nem is gondoltam, hogy talán nem igazak.
Tengil és katonái, egyértelműen az elnyomó, ostoba fajankókat személyesítik meg. A középkorban sok ilyet lehetett hallani, hogy az embereket rabszolgaságba taszítják, és ha talán nem is így, de napjainkban is felfedezhető ilyesfajta elnyomás.

Károly (Tücsök) igazi gyerek, aki mindentől fél, és mindenben a testvérére hagyatkozik. Ő a mesélő, de mégse ő a hős, vagyis nem olyan értelemben, amit már megszoktunk a mesékben. A történet folyamán megtalálja a bátorságát, gyerekésszel rájön az élet nagy kérdéseinek válaszára, és tapasztalja azokat a dolgokat, amelyeknek nem is kéne létezniük.

Jonathan a hős, a hercegi küldő birtoklója, a bátor, az önzetlen ifjú, ki mindennél jobban szereti az öccsét. Az egész műben ő van hősként beállítva, a végén mégis csalódtam benne. Nekem önzőségnek tűnt a Nangilimába jutása, olyan volt, mintha csak magára gondolt volna.

Mátyás belopta magát a szívembe, az az igazi szerethető öregember, aki simán visszabeszél mindenkinek, és aki bármit megtenne azért, ami fontos neki.

Bár Orvart a fővezetője a szabadságharcnak, nekem még se tűnt olyan nagy vezérnek. Jól beszélt, jól küzdött, de mintha ő is csak Jonathanra támaszkodott volna.

Én szeretem a sárkányokat, úgyhogy biztosan nem tartottam volna undorítónak Katlát, de azért biztosan én is féltem volna, mint ahogy egész Nangija rettegett tőle.

Összegezve, egy nagyon szép könyv a testvéri szeretetről, ami egy mesebeli világban játszódik, ahol talán mégse minden olyan mesés. A könyv sajna már csak antikváriumokban kapható, de biztos megszerzem, mert egy nagyon tanulságos történet lesz majd valamikor a gyerekeimnek. Kötelező olvasmány minden apró porontynak, és ajánlott történet a felnőtteknek is, akik kikapcsolódni, és tanulni vágynak. Mert vannak dolgok, amiket meg kell tenni, különben az ember csak egy rakás lekvár.

Kedvenc karakter: Mátyás

Könyv értékelése: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése