2011. július 3., vasárnap

L.J. Smith: Vámpírnaplók VII. – Éjfél


Tartalom:
Démonok foglalták el Fell's Churchöt, és szállják meg szinte az összes lakosát. Az emberré változott Damon bármit megtenne, hogy visszaváltozhasson vámpír-önmagává, de ehhez vissza kell térnie a Sötét Dimenzióba, ahova egy véletlen baleset folytán Bonnie is vele tart. Mindeközben Elenát nem csak a két fivér iránt érzett vonzalma szaggatja ketté, hanem azt is nehezen tudja eldönteni, hogy szeretett városát védelmezze, vagy Bonnie és Damon után menjen, hogy visszahozza őket. Amikor az utóbbi mellett dönt, szó szerint meg kell járnia a poklot és a mennyeket is a kiszabadításuk végett. A kötet végére kiderül, hogy ki áll a gonosz rókadémon-ikrek mögött, megmenekülhet-e Fell's Church városa, milyen sötét titkot rejteget Meredith családja, és melyik fivért választja Elena a küldetésük után, ahova négyen indulnak, de ahonnan csak hárman térnek vissza.

Kritika:

Sokat kritizálják a könyveket, és elég sok lehúzó véleményt olvastam a kötetről, amit nem igazán értek. Nem szabad összehasonlítani a sorozattal, teljesen másnap kell kezelni, és jókat mosolyogni, mikor a sorozatban felfedezünk egy jelenetet, amit a könyvben már olvastunk, csak egy kicsit máshogy. El kell vonatkoztatni, és egy teljesen más történetnek kell kezelni. Nekem sikerült, én nagyon élveztem.

Szegény Damon teljesen labilis lett az emberségétől, de még is teljesen meg lehetett érteni. Így már a vér íze sem a régi, de a humora megmaradt a végsőkig. Közte és Elean között csak úgy forrt a levegő, mikor a lány pincérnősdit játszott, a szerelmük szívet-tépő és halálos. Hatalmas volt mikor kommandósnak állt, és mikor a hercegnőnek udvarolt, kissé úgy éreztem magam, mintha a Rómeó és Júliát olvasnám. Ki gondolta volna, hogy lehet ilyen romantikus a halál? Imádtam, mikor Mattet, vagy Stefant piszkálta, haláli volt. Ebben a kötetben a háromnegyedéig szinte nem is lehetett érezni a Delena vonzódást, Bonnie-val édesebb párost alkotott sokszor Damon, mint az Árnyéklelkekben Elenával. Sokszor nagyon igazságtalanok voltak vele, pedig ezerszer többet tett a csapatért, mint Stefan. A végén könnyeket hullajtottam érte (komolyan mondom, kezdek egyre érzelmesebb lenni), nem akartam elhinni, hogy komolyan képesek ezt tenni vele. Ha egyedül vele törődünk csak, akkor az utolsó fejezet kész megváltás.

Elena sokszor az agyamra ment, pedig a 6. könyvben annyira megkedveltem. Úgy tett, mintha az előző kötet történései meg sem történtek volna, pedig mint tudjuk Damon még az ostorcsapásokat is átvállalta tőle. Folyton csak a nyomorék Stefankájával volt elfoglalva, szinte el is feledkezett arról, hogy Bonni a Sötét Dimenzióban van, néha egyáltalán nem érdekelte, hogy a városát szétrombolják, csak az volt neki a legfontosabb, hogy enyelegjen a pasijával. Természetesen mindig rosszkor hősködött, csak a vége felé kaptuk vissza azt az Elenát, akit megszerethettünk az Árnyéklelkekben. Talán arra volt jó, hogy átszenvedtük magunkat a Stefantól tocsogó fejezeteken, hogy példát lássunk ama bölcs igazságra, miszerint az ember akkor tudja csak meg, hogy mennyire fontos számára valami, mikor elveszti.

Meredith az elején nagyon unszimpatikus volt, pedig Damon mellett eddig őt szerettem a legjobban. A titka először nem ütött túl nagyot, majd mikor egyre jobban elmerültünk a témában, egyre sötétebb, és érdekesebb lett. Ki gondolta volna, hogy a Klaus téma még valaha előkerül. Nagyon sok elvarratlan szálat rejt még ez a történet, amire remélhetőleg a következő könyvben fény derül.

Bonnie karakterfejlődése a leggyönyörűbb. Az a csöpp kis lány néha sokkal bátrabban viselkedik, mint Elena a Sötét Dimenzióban, miközben fülig szerelmes Damonba, de nem olyan önző, hogy semmibe vegye Elena és a fiú érzéseit. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, mikor Sinics elkapta, ott igazán bátran viselkedett. Az elejétől fogva sejtettem, hogy a kicunekincsekről szóló történet fontos lesz, és nicsak, ez az apró boszorka volt az iránytű a megváltáshoz.

Matt a könyvben ezerszer szimpatikusabb, mint a sorozatban. Itt van jelentősége, még ott csak egy töltelék. Néha olyan sok ideig nem olvastam róla, hogy el is felejtettem, mi történt vele. A tárgyalása igazán természetfelettire sikerült. Az ő szemszögéből szemlélhettük Fell’s Church pusztulását, és a megszállott gyerekek randalírozását, ami néha igazán gyomorforgató volt.

Mrs. Flowers a legédesebb öregasszony, akiről valaha olvastam. A gyerekeinek tekintet mindenkit, és soha nem kért cserébe semmit. A végén pedig bekeményített, és ha ő nem lett volna, akkor sosem győzik le a város igazi ellenségét.

Én igazán szerettem Stefant, egészen a hatodik könyvig. Az előző kötetben csak nyavalygott, sajnáltatta magát, és rohadtul nem volt hálás a bátyának. Eljátssza az érzelgős lovagot, közben Damon ezerszer érzelmesebb nála. Igazságtalan volt a bátyjával, és felelőtlen a komoly helyzetekben. Ő jóformán semmit nem tett azért, hogy megmeneküljön a város, csak egy „bútordarab” volt a többiek mellett, még is Elana odáig van érte. Ki érti ezt?

Sinics és Mizaó megkapták a büntetésüket, és hatalmas OMG pillanat volt, mikor fény derült az fő gonosz kilétére. Szerintem ezt senki nem gondolta volna. Sincsi összes titkát kilőtték, talán csak arra nem kaptunk választ, hogy kinek az emlékeit törölték, de annyi minden történt, hogy ez már nem is volt annyira jelentős.

Végre egy kis időre láthattuk Alaricot, és nagyon úgy tűnik, hogy az elkövetkező könyvekben több szerepet kap, aminek nagyon örülök, hisz ő lehet az, aki talán képes rájönni, hogy mi is valójában Meredith, és hogy hol van, és mit akar az eltűnt rokona.

Mindent összevéve, én élveztem a könyvet. Elég sokáig tartott még beindult, de folyton úgy éreztem, muszáj még egy fejezetet olvasnom, hátha abba kiderül valami. Szépen lassan csepegtették az infókat,a  végén pedig a frászt hozták rám. Őszintén féltem, hogy képes az írónő megtenni azt, aminek hatására talán vasvillával kergetnék a rajongók, és még így sem lehetek biztos abban, hogy nem lépi meg az utódja. Én nem értem, hogy miért vették el tőle a sorozatot, hisz csodás munkát végzett. Minden karakter egyedi, és érdekes, ráadásul folyton fent tartotta a háromszöget, úgyhogy még az sem mondható el, hogy nagyon egy oldalra billenne a mérleg nyelve. Izgatottan várom a folytatást, és remélem, hogy a következő kötet is olyan izgalmas lesz, mint ez volt. A könyvet jellemző mondat: Senki sincs egyedül.

Kedvenc karakter: Damon, Bonnie

Könyv értékelése: 4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése