2011. június 21., kedd

Richelle Mead: Vámpírakadémia IV. – Véreskü


Tartalom:
Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt... Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágusárnyék csókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?

Kritika:

Kezdjük az elején. Az első könyvben ugye hiányoltam, hogy nem magyarázza el azonnal a mora, dampyr, stiga szavakat, itt szintúgy, mint az előző kettő kötetben hosszú oldalakon keresztül olvashattunk arról, amit már tudtunk. Ez egy kicsit zavaró volt, mintha attól félne az írónő, hogy elfelejtettük a történetét.

Sydney, felettébb idegesített az elején a vallásos szövegével, és a tartózkodó stílusával. Majd mikor elvállnak útjaik Rose-zal, hiányozni kezdett.

Lissának az elején nagyon örültem, furcsa volt, hogy nincs ott Rose-zal. Aztán egyre furábban kezdett viselkedni, és kezdett egyre jobban elegem lenni belőle. Végül a nagy csatánál ismét megsajnáltam, és újból megszerettem. Annyira mély, és csodálatos a barátságuk, természetesen minden barátságban vannak hullámhegyek, és hullámvölgyek, de ők is bebizonyították, hogy képesek lehetünk túllépni a problémán.

Christian hiányzott a legjobban, szomorú is voltam a végén, mikor szakított Lissával. Persze tökéletesen megértettem, de azért sajnáltam. Kicsit több hangsúlyt is fektethetnének rá, mióta összejött Lissával elég mellékszereplő lett, aki néha lefekszik a barátnőjével, és egyszer-kétszer nagyon velőset beszól valakinek.

Az előző kötetekben sehogyan se tudtam megbarátkozni Adriannal, most örültem neki, hogy álmában meglátogatta Rose-t. Reméltem, hogy ő majd felébreszti a harapásmámorból, de neki sem sikerült. Nagyon megsajnáltam, mikor Rose elküldte a fenébe, és remélem, hogy kap egy esélyt, annak ellenére is, hogy mi történt a kötet végén.

Avery az elején szimpatikus volt, aztán egyre jobban utálni kezdtem. Megérdemelte, amit kapott, valahogy nem tudtam sajnálni. Jó átcseszett mindenkit, nem gondoltam volna, hogy az, ami.

Abe igazi talány volt, és mégis sejtettem, hogy kicsoda, de a történet folyamán végül úgy döntöttem, rossz az elméletem. Végül igazam lett, és fura volt látni, hogy a könyv végére mennyire máshogy viselkedett.

Dimitrij családja tényleg tele van jó emberekkel, a nagymamát bírom a legjobban. Félelmetes, de hatalmas arc. Viktoria kicsit hülyén viselkedett a végén, bár lehet, hogy csak a vak szerelemnek lehet betudni.

Dimitrij hatalmas belépővel indított. Igazából az elején még hittem abban, hogy tud jó lenni, aztán teljesen ellepte az agyát a vér. Még is úgy gondolom, hogy a felszín alatt még mindig van valami a régi Dimitrijből. Egy idő után kezdet úgy gondolni, ideje meghalnia, ebből nincs más kiút, majd mikor ez megtörtént, elszomorodtam, és könnyezni kezdtem (pedig hát én nem vagyok az a sírok fajta).

Rose az elején nagyon tökösen viselkedett, majd kicsit elaludt Bajában, de végül újra magára talált. A harcok pazarok voltak, minden rendben ment, egészen addig, ameddig Dimitrij meg nem jelent. Nagyon mérges voltam rá, mikor drogosként viselkedett, dühített, hogy ennyire képes Dimitrija az orránál fogva vezetni. A menekülés isteni volt, tökéletesen láttam magam előtt a sövénylabirintust, a könyvtárat, a folyót. A Robertes dolog pedig túl csábító volt, annyira tudtam, hogy Rose nem bír ellenállni. Az utolsó levél amit kapott, az meg haláli volt. Annyira tudtam, hogy Viktor bácsi még képbe került, túl nyugodtan viselte az életfogytig tartó börtönbüntetést.

Rose és Dimitrij szerelme mély, szenvedélyes, és most már életveszélyes. Az utolsó fejezet akkora csattanókat tartogatott, ami teljesen új szemléletet ad, ami mindent megváltoztat. Vajon meg lehet váltani egy strigát? Vajon megéri üzletet kötni az ördöggel? Én már tűkön ülve várom a folytatást!

Azért szeretem ezt a könyvsorozatot, mert megmutatja, hogy az érzelmek mennyivel fontosabbak, mint a külsőséget. A sok elkényeztetett nemes bulija, Tatjana királynő cselszövései pontosan bemutatják a gazdag, és beképzelt emberek világát. A csillogás nem tesz boldoggá! Nem várhatjuk azt, hogy majd mások megvédjenek, a sorsunkat mi irányítjuk. Nem az számít, hogy honnan jöttél, hanem az, hogy kivé váltál!

Kedvenc karakter: Christian

Könyv értékelése: 4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése